Jelentkezési határidő

Amit a képzésről tudnod kell

A képzés időtartama

A táncművészeti menedzser képzés szeptembertől kezdődően 4 hónap alatt, heti kétszer, esetenként háromszor (előreláthatólag hétfőn és szerdán, illetve pénteken) 17.00-20.15 között kerül megtartásra.

A képzés díja

Az I. félév tandíja bruttó 244.000 Ft, melyet egyösszegű és részletfizetéses módon is be tudsz fizetni!

A képzés helyszíne

A művészeti menedzser képzések részben a Werk Akadémián (1132 Budapest, Csanády utca 11.), részben pedig külső gyakorlati helyszíneken kerülnek megtartásra.

Elnyerhető végzettség

Magyar és igény esetén angol nyelvű magánoklevél, amely a képzés elvégzését igazolja a tanult anyagok, meglátogatott gyakorlati helyszínek és közös munkák felsorolásával.

A magyar táncélet nagyon színes, képviselőinek a piacon történő megjelenéséhez menedzserek jelenléte szükségeltetik. Az együttesek, iskolák, táncot befogadó színházak és egyéb kulturális helyszínek, fesztiválok és rendezvények igazgatói, a művészek menedzserei a táncélet kulcsszereplői. Ezért tartjuk fontosnak táncművészeti szakemberek, menedzserek képzését.

Ahogy más művészeti területeken, az állami források szűkülésével itt is egyre nő a professzionális menedzser szemlélet jelentősége a fenntartható művészeti kezdeményezések létrehozásában és életben tartásában.

A táncművészeti menedzser képzés célja, hogy a benne résztvevők megismerjék a modern, illetve kortárs, táncművészet mozgástereit, képesek legyenek a 21. században szükséges eszközök használatával pozícionálni vállalkozásokat, projekteket és eseményeket.

A szakirány elméletben és gyakorlatban is bemutatja a legújabb hazai és nemzetközi táncművészeti áramlatokat és irányzatokat, a vállalkozói, jogi, financiális lehetőségeit, a speciális szerzői jogi ismereteket, a kortárs hazai és nemzetközi táncművészet főbb alkotóit és piaci megítélésüket.

Augue in parturient ullamcorper cursus a sodales fusce imperdiet.

Mit nyújt számodra ez a képzés?

NÉGY HÓNAP MÚLVA MEGVALÓSÍTHATOD SAJÁT PRODUKCIÓDAT

A második félévben mentorálás mellett csapatmunkában hozhatod tető alá első  táncművészeti előadásodat

MEGTANULOD, HOGYAN VIGYÉL SIKERRE EGY MŰVET

Megtanulsz a kulturális, oktatási, reklám- és média tevékenységet folytató vállalkozások, intézmények és művészek kulcsembereként dolgozni

TŰZKÖZELBE KERÜLSZ, KAPCSOLATOKAT ÉPÍTHETSZ

Ismeretségeket köthetsz, a backstage-ben nyílik lehetőséged találkozni a szakma nagyjaival

PRODUKCIÓK KULISSZÁI MÖGÉ KAPSZ BETEKINTÉST

Rengeteg helyszínre juthatsz el és életre szóló munkakapcsolatokat köthetsz

Mi a képzés tematikája?
  • Magyar és nemzetközi tánctörténet
  • Intézményi struktúrák, működési formák, támogatások
  • Projektmenedzsment
  • Művész-menedzser kapcsolat
  • Közönségépítés
  • Non-profit szervezeti formák
  • Jog a táncművészetben
  • Pénzügy, budgeting
  • Befogadóhelyek
  • Nemzetközi kapcsolatok, hálózatépítés, piac
  • PR, marketing, branding
  • Fesztiválok
  • Kis együttesek, nagy társulatok
  • Pályázatírás
Jelentkezz most!

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
Született:*
Cím:*
Értesítési cím:*
Telefonszám:*
E-mail cím:*
E-mail cím újra:*
Képzés:*

 

A hallgató hozzájárul ahhoz, hogy a jelentkezési lapon szereplő személyi adatait a képző rögzítse és felnőttképzési szerződésben és az Adatvédelmi Szabályzatban meghatározott módon és terjedelemben felhasználja. Hozzájárul továbbá, hogy a képző hírlevélben és képzéshez kapcsolódó e-mailben megkeresse. A képző kijelenti, hogy a hallgató adatait – törvényben meghatározott kivételtől eltekintve – harmadik félnek nem adja át.

Jelentkezési határidő